Csináld magad: ülőke gyerekeknek

csináld magad: ülőke

Ülőke gyerekeknek ásványvizes palackból? Igen, miért ne! Igazán környezetbarát, hiszen felhasználjuk a háztartás által termelt szemét egy részét. Illetve, ha maradék anyagokból készül a huzat, akkor már teljesen újrahasznosított az puff. És máris kaptunk egy családbarát ülőkét fillérekből: apának lábtartó, gyereknek ülőke és játék, anyának pedig remek csináld magad program.

Amire szükségünk lesz:

  • üres ásványvizes palack ( ülőke méretétől függően 19 db 1,5 literes üveg)
  • kartonpapír
  • töltőanyag
  • textil a bevonáshoz
  • tépőzár
  • cellux

Ragasztás

Én 1,5 literes palackokból készítettem az ülőkét és így a 2 éves gyerekem fel tud rá mászni illetve, amiért valójában készült az az, hogy Ikea-s fotelünk kapjon egy lábtartót. Lehetne hozzá venni lábtartót, de gondoltam, ez így sokkal jobb, ha én készítem és így biztosan egyedi lesz.

Első körben kell 6 üveg, amit összeragasztunk cellux-szal jó erősen(1). Majd e köré még egy körben üvegeket rögzítünk a ragasztóval. Nekem 12 darabot(2) sikerült a külső körbe illesztenem. Így összesen 19 darab üveget használtam fel. Először nehéz lesz ragasztgatni, mert csúszkálhatnak, de ha már van mihez rögzíteni, akkor könnyebben megy a munka. 15 perc alatt szépen meg lehet ragasztani az egészet úgyis, hogy időnként a gyerek ‘besegít’.

Csináld magad ülőke
Csináld magad puff

Majd jön az alja és teteje kartonpapírból(3). Erre tökéletesen alkalmas bármilyen kartondoboz . Én például az egyik házhoszszállításnál kapott doboz oldalát használtam fel(4), de a sarki kisboltban is lehet, hogy tudnak akkorra dobozt adni, ami nekünk megfelel méretben. A legegyszerűbb, ha a kész üvegkompozíciót rátesszük a kartonpapírra, körberajzoljuk és vágjuk. Nem kell teljesen szabályos, szép kör alakúnak lennie. A kisebb hibákat úgyis eltünettjük majd a töltőanyaggal. Majd fogjuk az alját és a tetejét és elkezdjük ráragasztani az üvegekre jó erősen, több soron is, hogy fixen álljon az egész(5-6).

Töltőanyag: méteráru vagy rövidárú boltban lehet venni. nekem két féle volt itthon, az egyiket úgy vettem, hogy gyerekágyneműt varrok majd belőle ;  a másik picit vékonyabb és úgy vettem, hogy gyerekágyba készül majd védőrács. Etzekből volt a maradékom és ezt használtam fel.

De! Teljesen Megfelel erre a célra régi, már nem hazsnált póló. Vagy lehet polár anyagot tenni rá, ha valahol kapunk olcsón.

Mivel ez nem fog látszódni, itt nem a szépség a cél, hanem a praktikum( hogy puha legyen) és hogy olcsón megússzuk. Egyébként egy teljesen kilapult régi párna is megteszi. Az a lényeg, hogy poliészer töltetű párna legyen, mert az pár év használat után ki tud annyira lapulni, hogy semmire nem jó. Ikea-ban kapható 7995 Forintért Inner díszpárnabelső, ami tökéletesen megfelel a célnak az ülőke részhez.

Ezután töltőanyagból vágunk két picit nagyobb kört, mint amit kartonpapírból vágtunk vagy az elkészült művet rátesszük az anyagra és ott körbevágjuk. Rárajzolni nem tudjuk, mert olyan az anyag, hogy ezen képtelenség rajzolni(7).

 

De mégegyszer mondom, ha nem két tökéletes kört kapunk, ne aggódjunk, ez nem fog látszódni.

És ismét ragasztás, alul és felül. Ha az ülőke tetejét szeretnénk puhábbra, akkor több réteg anyagot is tehetünk rá. Vagy már nagyon kopott, kilapult, semmire sem jó pánát is ragaszthatunk rá.

Ezekután az ülőke oldalát is bevonjuk a töltőanyaggal. Én egyrétegben tettem ezt, de itt is kerülhet több réteg anyag. Ha minden megvan, akkor még a ragasztóval néhány soron átmegyünk rajta, hogy szépen ráfeküdjenek a kartonra az elálló anyagrészek is.

Csináld magad, diy
Csináld magad puff

Varrás

Ezek után jön az a rész, ami varrást igényel. Kell egy teteje kört szabni, illetve az aljára szintén majd egy kör megy. Az oldala pedig egy teljesen egyszerű téglalap(8).

A téglalapot és az alsó kört én tépőzárral fogtam majd a végén össze, hogy könnyebb legyen a huzatot rátenni és levenni. Ezért az alsó kört én két részből szabtam ki és annyival hagytam bővebbre, mint a felsőt, hogy a középső részén a tépőzárat rá tudjam varrni. És úgyanígy jártam el a téglalapnál is, hogy nem 1-1,5 cm varrásszélességet hagytam a két végén, hanem kb. 5 centit és azt hajtottam vissza és ezekre varrtam a tépőzárat.

Amikor elkészült az alja, hozzávarrtam a kész oldalához(9). Majd ha már megvolt az első próba, hogy jól fog állni, akkor varrtam a tetejét az egészre. Oda egyébként így utólag elég egy kisebb kör alakú anyag is, nem kell akkora mint amilyen széles az egész üveges mutatvány. Ha ugyanakkorát szabunk és varrunk fel, akkor nem fog szépen lesimulni körbe-körbe az anyag.

Én így jártam és kellett egy kör varrással ezt korrigálnom, hogy szépen álljon. Letűztem a kész művön úgy a felső kört, hogy szépen álljon, majd levettem az ülőkéről és újból körbevarrtam a tetejét.

Facebook comments

Ez is érdekelhet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.