Környezetbarát háztartás – konyha

háztartásomm hulladékok nélkül

Még tizenéve kezdett el foglalkoztatni egy 1%-os adó felajánlásánál a környezetbarát háztartás és egyáltalán a környezetbarát és környezettudatos élet. Aztán jöttek a gyerekek és már nemcsak magam miatt éreztem fontosnak a témát, hanem amiatt is, hogy mi lesz a szűkebb – tágabb lakókörnyezetünkkel, mit hagyok majd hátra a gyerekeimnek.

 

Persze én sem tudtam rögtön fejest ugrani ebbe az egészbe és szerintem nem is lehet. Lassan, apránként érdemes haladni, különben az ember kedvét elveszik az egésztől. Kényelmesek vagyunk, már nehezen tudunk meglenni bizonyos kényelmi cikkek nélkül. De ha megmutatja nekünk valaki az alternatívát, hogy mit és hogyan lehet változtatni, akkor személy szerint hiszem, hogy sokan a sok kis aprósággal óriási dolgokat tudunk tenni. És máris egy kevésbé szemetes világot hagyunk hátra majd. A saját gyerekeinkre.

Amit évek óta mindenki mindenhol hall, hogy a legegyszerűbb búcsút venni a PET palackoktól, szelektíven gyűjteni a szemetet, gyerekeseknek mosható pelenkát használni. És mégis annak ellenére, hogy halljuk ezeket nap mint nap, mégis rengeteg szemetet termelünk.

Tudtad?  Magyarországon évente 1,5 milliárd PET palack kerül forgalomba, aminek mindössze 7-8%-át tudják újrahasznosítani.

 

Környezetbarát háztartás

Lássuk a sok kis apróságot, amivel a hétköznapi szemetelős termékeket lehet helyettesíteni!

Kezdjük a konyhával!

 

Konyha

PET palackok – használjunk helyettük kulacsot vagy üveg palackot! Persze a nagyon divatos több ezer forintos kulacsokon kívül lehet kapni 1-2 ezer Forintért is remek, vekig használható kulacsot, amit minden nap csapvízzel megtöltve rengeteg szeméttől kíméljük meg a kukákat. Jogos a kérdés, hogy miért ne egy PET palackot használjunk újra és újra. Ezekből a műanyag palackokból olyan vegyületek oldódhatnak ki, amelyek hosszútávon károsíthatják a szervezetünket.

Ahol lehet, ott érdemes csapvizet inni. Boltban vásárolt üdítőitalok helyett (amiktől egyébként is tartózkodnunk kellene az egészségünk miatt) pedig elővenni a jó öreg házi szörpök receptjeit,ha már mindenképpen ízesített italt innánk.

Konyhai papírtörlő

A legegyszerűbb megoldás, ha nem is használunk ilyen papírtörlőket, hanem konyharuhát stb. De ha mindenképp ragaszkodik az ember a papírhoz, akkor cseréljük le bambusz törlőkendőre vagy mikroszálas kendőre. A bambusz törlőkendő ( pl. Ecoegg) 20 lapot tartlamaz, de ezek mindegyike kb. 80-szor újrahasználható, mert mosható. Egy ilyen tekerccsel, ami 4500 Ft körül van, 1700 hagyományos papírtörlő lapot tudunk kiváltani.

Mikroszálas kendővel is jó időre megoldhatjuk az eldobható papírkendő problémáját, mivel a mikroszálas kendő is mosható, jó a nedvszívó képessége és nem kell hozzá  tisztítószert sem használni. Nekem Vixi márkájú van, de biztosan van más hasonló termék is, amit éveken keresztül lehet használni. Persze egy igazi környezetvédő ebbe is bele tud kötni, de azt gondolom még ez is jobb megoldás, mint a semmi.

hulladékmentes háztratás
Hulladékmentes háztartás? Van ilyen!

Alufólia, folpack

Folpack használatomat sikerült az évek alatt nullára redukálni, leginkább amiatt, mert mindig elszakadtak már a tekercsen. Helyettük olyan tároló edényeket vettem, aminek van fedele. De ha nincsenek ilyen edényeink, akkor jó szolgálatot tehet a méhviszaos kendő. Ezek a saját kezünk melegétől válnak formázhatóvá. Különböző méretben kaphatóak, így mindenféle méretű edényre jól használhatóak.

Lassan, apránként érdemes haladni. Lépésről, lépésre.

 

Alufóliát néha még mindig használok, mert van 2 tepsim, aminek nincs teteje, de amikor újat kell ne adj’ isten vennem, akkor már olyat keersek, aminek van saját teteje. Jöhet a kérdés, hogy OK, de jó néhány dolgot alufóliába csomagolok, ezekkel mi legyen?  És jöhet a válasz, hogy papírszalvéta! Nem igazán!

Papírszalvéta és fólia helyett csomagolásra remek megoldás az uzsonnazsák, ami alkalmas kisebb adagok hűtőben való fagyasztására is. Ezzel rengeteg műanyag zacskót, alufóliát és papírszalvétát válthatunk ki. Ráadásul, mivel többször használható, pénztárca-barát.

Aki nagyon lelkes, ezeket el is készítheti saját kezűleg. Kívülre valami színes, akár gyereknek tetsző minta, belülre pedig valami vízhatlan anyag.

 

Műanyag zacskók

Ebben szerintem mi magyarok borzasztóan rosszul teljesíthetünk bármilyen statisztikát is nézve, mert úton-útfélen műanyagzacskó hegyeket hagyunk magunk mögött.

Pedig az egyik legegszerűbb, hogy a bevásárláshoz textil táskát és textil”zacskókat” viszünk magunkkal. Nah ehhez kell ám a fegyelem és tudatosság! Mert itt bizony már tudni kell, hogy adott napra mit tervezek, lesz-e bevásárlás vagy sem. Viszont ha már tudatosan állunk ehhez az eldöntendő kérdéshez, akkor innentől kezdve spórólunk is majd, hiszen csökkenni fog az impulzus vásárlások száma és mennyisége.

Aki megtervezi a napját, az tudni fogja, hogy körülbelül mit akar majd vásárolni ( kvázi készül bevásárló lista, még ha csak fejben is)és ahhoz mennyi táska kell majd.

Ha csak ennyit megteszünk, már sokat teszünk a környezetünkért. De ha ennél tovább akarunk lépni, akkor lehet a következőket beépíteni lassan a hétköznapokba :

  1. előrecsomagolt sajt, szalámi helyett frisset veszek ( egyébként olcsóbb is a szalámi, felvágott, ha friss; bár könnyebben is romlik)
  2. tejet üvegben veszem a piacon ( nem PET palackot viszek, hanem valódi üveget)
  3. piacra is viszem a saját dobozaimat és abba kérem az epret stb. ( csak szándék kérdése részükről, mivel tudják a mérleget tárázni, így a saját dobozunk súlya sem okozhat gondot és plusz költséget)
  4. viszem a saját tojástartó dobozaimat és nem kérek mindig újat

 

Komposztálás

Nagyon szeretnék komposztálni, de egy negyedik emeleti városi lakásban ez egyelőre kivitelezhetetlennek tűnik. Bár van ismerősöm, aki a társasházuk előtt komposztál és van simerek olyat is, aki egy 6 lakásos társasházban meg tudta beszélni a szomszédokkal, hogy ez jó és hasznos . És van közös komposztálójuk a kertben.

Egyébként a települések szilárd hulladékának több, mint 30% komposztálható lenne. A komposzttal pedig lehetne javítani a talajok minőségét ( társasházi kertben is például jót tehetnénk a bokrokkal, fákkal).

 

 

 

Aztán sok kis apró dolog, amivel változtathatunk a megtermelt szemét mennyiségén:

  1. saját magam készítek tejtermékekeket, befőttet, lekvárt és újra használom a kiürült üvegeket
  2. friss ételeket készítek az előrecsomagolt helyett
  3. magam készítek fagyasztott zöldségeket ( saját edényekbe) és nem vásárolok műanyag zacskós fagyasztott árut
  4. piacon vásárolok vagy olyan üzletben, ahol a felesleges csomagolóanyagot ott hagyhatom
  5. érdemes jó minőségű ( picit drágább) eszközöket vásárolni, amelyeket akár egész életünkben használunk ( környezetbarátabb és hosszútávon olcsóbb megoldás is)
  6. mindig annyi ételt készítsünk, ami biztosan elfogy. Ha mégsem, akkor fagyasszuk le vagy másnap használjuk újra! ( megmaradt krumplipüréből például gnocchi)

 

 

Bea Johnsonról hallottatok már? Ha nem, legközelebb mesélek róla is!

 

Nektek miyen praktikáitok vannak, hogy a gyerekeink ne egy szméthalmon nőjjenek fel?

Facebook comments

Ez is érdekelhet

2 hozzászólás

  1. Nagyon jó írás, sok praktikus ötlettel. A friss ételek ráadásul egészségesebbek is, mint az előrecsomagoltak. A konyhai papírtörlőt mi az elhasználódott ruhákból, pólókból vágott rongyokkal váltjuk ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.