Óriás mágnestábla – csináld magad

magneses-fal-gyerek

Mióta a nagyobbik óvodába jár, alig telik el úgy nap, hogy ne érkezne haza valami rajzzal, kreatívos dologgal. Aminek egyrészről minden szülő örül, mert látja, hogy foglalkoznak a gyerekkel az oviban (az enyém meg pláne igényli ezt), másrészről viszont a hideg víz kiver, amikor megint valamit haza kell hoznunk és elhangzik az ‘Anya, tegyük ki valahova’ mondat.

Először a hűtőnket árasztották el a rajzok. Majd egy idő után már nem bírtunk velük és a nappali-konyha közötti falra egy spárgára kerültek ki csipesszel a művek. Amikor azokkal is besokalltam, akkor jött az ötlet, hogy ezt az egész falat valahogy másnesessé kellene tenni, hogy oda bigyessze ki a gyerek, amit szeretne.

Olyan megoldást szerettem volna, amit ő maga tud kezelni. A gombostű, szög és társai és a parafa tábla a másfél évesünk miatt nem jöhetett szóba, mert ő mindet megkóstol és a szájába vesz még.

Itt kezdődött a nyomozásom a témában és összeszedtem, hogy hátha másnak is hasznos információkkal szolgálok. Szóval ez egy 140 cm széles és sztenderd magasságú fal ( talán 240-260 cm). Erre gondoltam először valami mágneses felületet és ezeket találtam:

  1. Mágneses falfesték. Alpina, Tikkurila. Amiért végül is ezeket nem választottam, az az ár. A mi falfelületünk 3,5 nm kb.. Ezekből a festékekből fél liter körül kell egy négyzetméterre. És a literes árak olyan 17-20 ezer Ft körül mozognak. A második gondom az volt, hogy ahol érdeklődtem ezekről a festékekről, ott nem tudtak mutatni egy falat, ami ezzel van feste és ki lehetne próbálni, hogy vajon az én mezei mágnesem mit is tart meg ezen a falon. Vajon egy vastagabb kartonos művet is elbír vagy épphogy csak megbírkózik egy írólappal és azt is csak több mágnessel.
  2. Mágneses tapéta. Pl. Groovy magnets, magnestapeta.hu. Ebből egy tekercs ( kb. 260×60 cm) 18.000 Ft, nekem kettő kellett volna. Szóval megint elég borsos árnál tartunk és hobbi blogokban utána olvasva nem találtam semmi infót, összesen egy embert találtam, aki látott már ilyet. Illetve 4 db mágnes tartozik egy tekercs matricához, ez is megzavart. Több helyen olvastam már a falfestéknél is, hogy nem jó a sima mágnes ezekhez, hanem valamilyen speciális mágnest kell vásárolni. Illetve olyan sok helyen írják, hogy nem káros az egészségre ez a különleges mágnes, hogy már ez is gyanús, hogy miért kell ezt ennyire hangsúlyozni. Amivel megint gondom volt, hogy honnan fogom beszerezni, annak milyen ára lesz stb.. Persze találtam olyat is, ami tematikus témájú ( pl. Bogyó és Babóca, város), de ezek 100cmx100cm méretűek, ami nekem kicsi és ha többet veszek ( darabja 25.000 Ft), akkor egy vagyonba fog kerülni a falam.
  3. Mágnestábla. Akkor jöjjenek a klasszkus mágnestáblák( Ikea, officedepot, játékbolt), ha már nem akarok tízezreket költeni a mágneses falra. Ezek már nagyon baráti áron vannak, de a méretek is számomra viccesek.Talán egy helyen találtam 70 cm széles táblát és ennek is a magassága talán 50 -60 cm volt. Szóval megint méretproblámám volt.

 

Persze megoldás lehetett volna, hogy csak a fal egy része lesz mágneses, de azt azona falon nem szerettem volna. Szerintem nem nézett volna ki jól. Ekkor jutott eszembe, hogy egy ablak melletti fal kellene, amit egyébként sem tudunk nagyon mire használni, mivel a teteje döntött a tetőtér miatt. Ez a fal éppen 100 cm széles alul, a házikó feletti részen kezd kiszélesedni.

Illetve ekkor jött még a képbe a család egyik ügyeskezű mindenese, Attila, akinek elmeséltem a problémát, több oldalról körbejártuk a kérdést és arra jutottunk, hogy tud ő nekem segíteni. A megoldás pedig a horganyzott lemez lett. Ami baráti áron kapható, méretre vágható ( így lett nekünk ház fomájú) és bármilyen színre festhető. A méretre vágáshoz szükségeltetik speciális vágó, de ha ez nincs otthon, akkor legfeljebb téglalalap formájú lesz a mágnesfalunk.

mágnesfal

Keretet hozzá az Obiban vettünk ( összesen nem volt 1000 Ft), amit Attila kétoldalú ragasztóval ragasztott a lemezre, miután formára vágta őket, hogy szépen illeszkedjenek. A miénk 100 cm széles és 138 cm magas. Egyelőre szürke, de hajlok rá, hogy sötétebb színt kap, de ezt már én magam is le tudom kenni bármilyen festékkel. A szürkével ( és valószínűleg minde világosabb színnel is ez lenne a gond) az a gondunk 1 hónap használat után, hogy a 1,5 évesem minden ragacsos kéznyoma meglátszódik rajta és egyébként is, ahogy a mágneseket húzogatják rajta, az meg halvány fekete csíkot hagy időnként.

Mágneseket hozzá a közeli papírnagykerben vettem ( Ico márka, pár száz Forint egy 5 db-os csomag). Többféle méretben és színben kapható. Erősek fogják a vastagabb papírokat is, még a kisebbek is.

 

 

 

 

A borítókép forrása: duluthhomeloan.com

A bejegyzés nem promóció, semmilyen ellenszolgáltatást nem kaptam cserébe a megemlített márkáktól. Személyes tapasztalatok alapján készült a bejegyzés.

 

 

Ez is érdekelhet